Fotó: Photoshopbriganti



Ebben az évben sikeresebb leszek mint valaha!(…) 2013 az én évem lesz!
(VV Éva, Facebook)


Iszonyú erővel tombolt a cirkusz alatt, később már alig állt a lábán, állandóan kapaszkodott valamibe, és majdnem elájult.
(Az egyik szemtanú)

Eddig is voltak, akik azt jósolták, hogy BB Éva után VV Éva lesz a Valóságsohw-kat követő történések következő pszichiátriai áldozata. Mi a magunk részéről folyamatosan szurkoltunk, hogy ne így legyen, de úgy látszik a szkeptikusoknak lassan mégiscsak igazuk lesz.


A lány már hetek óta Budapesten van, annak ellenére, hogy visszaköltözött Békéscsabára, mert nem tudta fizetni az albérletét. Így most jobb híján alkalmi ismerőseinél húzza meg magát a fővárosban. Néhány naponta váltogatja a szóba jöhető szállásadókat, több, kevesebb szerencsével.

A legfrissebb hírek szerint utolsó barátnőjére, aki befogadta, szombati éjszaka folyamán késsel támadt, szinte önkívületi állapotban. Az ok prózai: a lány egy olyan erős gyógyszer és alkohol keverék hatása alatt állt, hogy a később a helyszínre érkező rendőrök azonnal a legközelebbi detoxikálóba szállíttatták, mert félő volt, hogy a végén sokkal komolyabb baja esik.

VV Éva dokumentált részeg megmozdulásai



Hála egy éles szemű fotósnak, egy kandi fotó is van a korházból. Éván tényleg látszik, hogy szinte az eszét vesztett állapotban van. Persze mi van akkor, ha ez is csak olyan trükk, mint az állítólagosan véletlenül kibuggyanó mellbimbója?


VV Éva a Detoxban, és a buggyani szerető mellbimbó 



Ha nincs észnél a fiatalember, aki rendőrt hívott, itt bizony vér folyhatott volna! Az a valóságshow-s lány üvöltött, negyed tizenegy után kezdődött a cirkusz, konyhakéssel fenyegette, kergette a lakásban a másik lányt, Katát, aki sikítva menekült. Borultak a bútorok, hatalmas törés-zúzás volt. Amikor VV Éva megjelent a házban, a szomszédomnak azt mondta, 15 éve barátnője Kata, hozzá jött, egy ideig itt lesz, mert nincs hová mennie. Nem is tudom, hogy élhetnek a csöpp egyszobás lakásban, ahol csak egy ágy fér el.

Iszonyú erővel tombolt a cirkusz alatt, később már alig állt a lábán, állandóan kapaszkodott valamibe, és majdnem elájult. Teljesen zilált volt, egyfolytában cigizett és telefonált, a mentős ott állt és vigyázott rá.
(Az egyik szemtanú)


VV Évát szerette volna orvosa benntartani, de a lány, ahogy kissé magához tért, úgy éjféltájban egyszerűen megszökött a korházból. Igen ám, de hova tudott menni késő éjszaka? A történtek csavarja, az, hogy a szökevény jobb ötlete nem lévén egyszerűen visszament a korábban majdnem megkéselt barátnője lakásába és ott töltötte az éjszakát.


Éva jelenleg nem nyilatkozik a történtekről, de feltehetően még nem is nagyon lenne ereje hozzá.

Éva részegen az RTL-ben (ezért rúgták ki), VV Szandika és Anikó erotikus  felvétele

Bemutatjuk az új ciciket, de azt is láthatjuk miből lett a cserebogár

VV Éva leszbikus kalandjának bizonyítéka

A cicik és a furcsa kép, ami túlontúl is megmozgatja a fantáziát