12 hosszú éve is megvan már, hogy a Playboy magazinban megmutatta hihetetlen méretűre felduzzasztott melleit és úgy általában mindent, ami szemnek és szájnak ingere. Az akkor 550! köbcentis szilikonbetétjét azóta fokozatosan kissebre cserélték, jelenleg mindössze 180-as, ami még mindig tekintélyes méretnek számit. Ennek ellenére enyhén sokkoló hír látott napvilágot az énekesnőről: tegnap ismét ledobta a ruháját és ahogy ő mondja művészi félaktokat készítenek róla.

 

Már három éve tervezzük, hogy készül rólam egy naptár. Miután a fotók életem fontos részeiről szólnak majd, igent mondtam a felkérésre. A képeken szerepet kap egy apácaruha, különféle hangszerek, fotózunk tanyán, hiszen lelkes állat- és környezetvédő vagyok, leszek szexis nő, amelyhez a gyönyörű ékszereket Londonból hozták a kedvemért, és lesz félakt képem is, művészi beállításban.

 

A művésznő nem tart attól, hogy az emberek esetleg elítélik, mert 65 évesen még mindig ilyen típusú képeken kívánja megmutatni kebleit. Kora ellenére nem érzi gátlásosnak magát és újra készen áll megmutatni meztelen testét azoknak, akik kíváncsiak rá. Mivel felkérték, igent mondott.

 

Nincsenek gátlásaim, ez nem egy újabb Playboy-fotózás, ahol teljesen meztelen voltam. Most is többet mutatok a testemből, de másképp. Szeretném elkerülni, hogy az emberek azt mondják, mit ugrálok még itt 65 évesen félmeztelenül. Szeretném, ha látnák, hogy ezek a fotók valóban művésziek.

 

Az egykori fotók némelyike is művészire sikerült. De nem véletlen a rengeteg eladott példány, mert volt közöttük néhány olyan is, ami hatalmas megdöbbenés lesz azoknak, akik nem látták őket:

Zalatnay Sarolta hihetetlen fotói

:

Tegnapi nap folyamán el is kezdtek készülni a művészi képek, a különleges naptárhoz, amely feltehetőleg valamikor az év végén fog majd megjelenni. A képekre persze nem kell addig várnunk, egészen biztosan kapunk belőle mutatóba, ha a bevállalós modell átvizsgálta őket és kiválasztja azt a néhányat, amelyet közlésre érdemesnek talál. Arról nincs hír, hogy mekkora összeget kapott a nagymama korú díva a meztelenkedésért, de abban azért biztosak lehetünk, hogy a honorárium nem közelíti meg a 12 évvel ezelőttit, amikor is az eladott példányszámokkal azóta is megdönthetetlen csúcsot állítottak fel a szerkesztők.

A tini Zalatnay Sarolta énekel

.