Fotó: Viasat3

 

 

 

Újabb  őszinteségi rohama támadt Hujber Ferencnek, aki éppen a napokban vallotta be, hogy 20 évig masszív alkoholista volt és csak úgy tudott megálljt parancsolni a további poharazgatásnak, hogy egy különleges kapszulát ültetettetett a fenekébe. Üsse kő! Melyik színésznek ne lenne joga legurítani néhány felest egy fárasztó előadás után? Apropó színész. Feri szerint nem a diploma tesz valakit azzá. Annál is inkább így gondolja ezt, mert néhány nap óta nem titok többé, hogy az érettségije pontosan annyit ér, mint a művészi végzettségét igazoló bizonyítványa. Az előbbit 8 ezerért  vette, az utóbbihoz pedig Schmitt Pál könnyített módszerével jutott hozzá.

 

Adva van tehát egy őszinte ember, aki már nem büntethető az egykori közokirat-hamisításért és a plagizálásért ezért elegánsan hátradőlve moralizálhat arról, hogy nem a papírtól érti ő a mesterségét, nyugodtan vissza is vehetik tőle, kutyafüle ez semmi más.

 

Érettségi nélkül nem mehet az ember a Színművészetire. Ez azt jelenti, hogy akkor a Színművészeti Egyetem szerint én nem lennék jó színésznek. Márpedig szerintem én nagyon jó színész vagyok, érettségi nélkül.

 

Nincs érettségim. Vennem kellett egy bizonyítványt, hogy felvételizhessek a színművészeti főiskolára. Ilyen tekintetben a diplomám érvénytelen. Régóta be akartam vallani, mert fontosnak tartom ezt is. Nem akarom, hogy egyszer, amikor majd pozícióban leszek, és rálépek valakinek a lábára, megjelenjen a hír, hogy Hujber Ferencnek hamis az érettségi bizonyítványa és a szakdolgozata plágium. Azt szeretném, hogy tőlem tudják meg.

 

Hujber mostanában azt is elmondta, hogy egy fenomén az ágyban és ettől a fantasztikus élménytől nem szeretne megfosztani senkit. A teljesítésben sem az alfelébe ültetett antialkoholista kapszula, sem a felesége, sem az a tény nem veti vissza, hogy immár 8 általánost végzett színészként  kell hatást gyakorolni a hölgyekre.

 


Hujber bevallja a kapszulát és még sok minden mást is



Alig várom, hogy elvegyék a diplomámat. Mit számít a diploma? Most őszintén... Tényleg azt gondolja bárki, hogy én attól vagyok jó színész, hogy van diplomám? Komolyan azt hiszik, hogy emiatt kapok szerepet vagy bármilyen más munkát? Komolyan bárki ezt hiszi Magyarországon?

 

Nem hisszük. A dicséretes tényfeltárást pedig köszönjük. Mondjuk azért büszkének mégsem kellene lenni rá.