Fotó:CKM

 

 

 

„Nincs olyan dolog, amit ne vállalnék…”

 

(Rippel Vivien)

 

Négy év házasság után elhidegült egymástól az artista férj és kozmetikus felesége. Történt ez annak ellenére, hogy a jóval fiatalabb lány tényleg mindent megtett, hogy megtartsa a népszerű párja érdeklődését. Ennek ellenére az önző hím nemrégen kijelentette, hogy már csak barátként tud tekinteni rá.

 

 

Nem vagyok prűd, sőt inkább bevállalós. Feri az elején meg is lepődött. Nincs olyan dolog, amit ne vállalnék. Néha újítani kell, különben a legjobb kapcsolat is ellaposodhat. Nekem akár egy harmadik fél is belefér: persze csak lány, és megfelelő kritériumok alapján.

 

Szerelmük hajnalán, még végighaknizták a médiát azzal, hogy ők bizony olykor-olykor beengednek egy másik szépséget is az ágyba csak, hogy Ferinek még jobb legyen. Ráadásként Vivien egy kis protekcióval a CKM férfimagazinba is bekerült, ahol szintén nem nagykabátban fotózták. A férj egyenesen izgatónak találta, amikor az asszonya meztelen testének rejtett zugain csillogott a vakú.

 



Nem kevés buja videó és fotó készült az artistafeleségről, a férj ezt nem is ellenezte, sőt örömmel ülte végig forgatást. Fejben valószínűleg az esti hármast tervezve éppen:

 



Lássuk, hogyan szabadul, meg Vivien a kamerák előtt intim ruhadarabjaitól!



Én már az elején elmondtam Vivinek, hogy én többnejűségpárti vagyok. Igen, a kedvesem megvalósította nekem minden férfi álmát.

 

A biztonság kedvéért a fiatal feleség még arra is hajlandó volt, hogy celebférjét nyilvános rendezvényeken is kielégítse. Érthetetlen, hogy milyen kifogása lehet ezek után az urának ellene.

 

 


 

Beleszaladtunk már néhány extrém fordulatba. Az egyik legizgalmasabb egy szállodában rendezett fogadáson történt. A hatalmas terem szélén lógó függönyök mögé bújtunk be, és pár méterre az ezernyi résztvevőtől sikerült összebújnunk.





A szexuálpszichológus szerint a tortából is megárt a sok. Néha az sem árt figyelemben tartani, hogy jobb, egy kis pörkölt vasárnap délutánonként, mert ha megutálod az édességet, utána már nehéz izgatott szemmel nézni a túlságosan adakozó cukrászra.

 

 

Szükséges szabályokat lefektetni még az együttlét előtt, különben problémák adódhatnak, ami akár váláshoz is vezethet. Nem elképzelhetetlen, hogy a harmadik fél teszi tönkre a házasságot, ahogy az sem, hogy a feleség egy idő után nem élvezi a hármas játékot. Persze a férfi is elcsábulhat, és érzelmi kapcsolatba bonyolódhat a választott lánnyal, vagy épp az asszony érzi úgy, hogy többet kap egy érzéki nőtől, mint egy robusztus férfitól.

 

A szakértő finoman csak azt nem mondta ki, hogy csak akkor ne játssz a tűzzel, ha nem félsz, hogy megégeted magad. Illetve, ha az ifjú férj nászéjszaka helyett swinger klubba viszi az aráját, akkor azért hosszú, közös életre nem érdemes számítani.

 

-