Fotó: Bege Nóra

 



„Az utóbbi időben már nyílt titok volt a Barátok közt stábjában ez a szerelem, csak idő kérdése volt, mikor kerül nyilvánosságra…”

 

(Ismeretlen mindentudó)

 

 

29 év házasság után bejelentette a színészházaspár, hogy elválnak. Most éppen Rékasi Károly az, aki barátnőt talált magának, ellentétben az előző esettel, amikor Détár Enikő jelentette be, hogy már nem szerelmes a férjébe. A feleség, akkor egy húszéves táncosfiú miatt hagyta el a családi fészket, de ezen a történeten még sikerrel túljutottak, annak ellenére, hogy Rékasi a pszichiátriára is bekerült az eset kapcsán.

 

„Bennem elmúlt az a fajta szerelmes, odaadó rajongás, vágy, amely, ahogy én ítélem meg a világot, egy asszonyt, egy nőt egy férfihez kell, hogy kössön.”

 

Sajnos Enikő az évek folyamán szintén többször szorult orvosi segítségre idegállapota miatt, aminek állítólag a fő kiváltó oka az volt, hogy szakmailag egyre kevésbé érezte magát sikeresnek, de érzelmileg sem sikerült nekik probléma nélkül átvészelni a szerelmi viharokat. 2010-ben annak kapcsán nyilatkozott a színésznő, hogy már egyikük sem hordja a jegygyűrűjét.

 

„Amikor rápillantok a jobb kezem gyűrűs ujjára, és látom, hogy nincs rajta gyűrű, mindig eszembe jut, hogy én nem is akartam mindenáron férjhez menni."

 

 

Végül is most a nála tizenhat évvel fiatalabb Pikali Gerdáért hagyta el feleségét Rékasi Károly. Az új szerelmével a József Attila Színházban játszik együtt a Feketeszárú cseresznye című darabban. A dolog pikantériája az, hogy ugyanebben a színházban egy másik előadáson, a Rózsák háborújában a feleségével lép színpadra.



Détár Enikő tényleg mindent megtett a siker érdekében. Kevesen tudják róla, hogy még a Playboyban is szerepelt 2000 májusában. De megnézhetjük a régi és az új szerelmét is a színésznek: 

 

A Playboy képek és az új barátnő, avagy a szerelmi háromszög mindhárom éle



A fiatal színésznő nem szeretne nyilatkozni az eddigi titkos kapcsolat részleteiről. Legalábbis egyelőre.

 

„Ez nem olyan ügy, amelyről nyilatkoznom kellene, nem szeretném megosztani a nyilvánossággal a magánéletemet. Ezt eddig sem tettem, azért, hogy megkíméljem a gyermekeimet. "

 

Barátai és kollégái féltik Détár Enikőt, aki korábban többször is idegösszeomlást kapott. Most nem lehet tudni, hogyan fogja tudni feldolgozni, hogy férje egy nála fiatalabb lány oldalán találta meg a szerelmet.  

 

„A majd három évtized alatt sokszor sikerült megújítani, szerelemmel feltölteni az együttlétet, kivéve most”

 

Update: A hírbe hozott színésznő bár eddig nem nyilatkozott, most ügyvédjén keresztül rekord gyorsasággal érezte fontosnak bejelenteni, hogy Rékasi nem miatta hagyta el a feleségét és munkakapcsolaton kívül egyéb nincs közöttük.

Pikali Gerda közleménye