Sokat tudni jó, sokat fecsegni veszélyes. Legyen szó akár államtitkokról, akár egy huszonéves lány erotikus naplójáról, aki, amelyik sztársportolót csak lehetett meglovagolta. Most már napi szinten jut valami atrocitás a kalandjait kiteregető írónőnek, amire számított is meg nem is.

 

 

Olyan könyvet írtam, amiben nem szerepelnek nevek. Más kérdés, hogy igyekeztem a lehető legőszintébb lenni, vagyis aki tud olvasni a sorok között, eljátszhat a szereplők azonosításával... Egyébként meg nem félek senkitől, azért ez nem Amerika. Viszont az utóbbi napok telefonjai, verbális támadásai meg néhány mocskolódó internetes komment miatt egyáltalán nem bánom, hogy a kiadó felajánlotta, vigyáz rám valaki a könyvbemutatón, illetve a dedikálások alkalmával.

 

 

Ennek ellenére már a második komolyabb figyelmeztetést kapta, hogy ideje lenne még most megrostálni a könyvben szereplők kalandjait. Pár napja az egyik megvádolt szőke vízilabdás, aki állítólag mindössze hat percig bírta az iramot, hívta fel telefonon a felesége társaságában, hogy rosszallásának adjon hangot, előtte pedig az egyik közismert öttusázónk jelezte erőteljesen: ez azért talán mégsem kellene.

 

Szép csöndben végighallgattam, majd annyit kérdeztem tőle: most már nem akar lefektetni? Régebben ugyanis nagyon pedálozott, annak ellenére, hogy párkapcsolatban élt.

 

Tudhatott azért valamit ez a lány, hogy mindenki az ő bugyiját akarta trófeaként…

 

Én, a szexmániás címmel szeretné Niki felpezsdíteni a prűd közéletet, mert álláspontja szerint úgy is mindenki ott és akkor csinálja, ahol és amikor csak tudja, akkor meg mire ez a nagy felháborodás? Aki meg annak ellenére bújt vele ágyba, hogy otthon feleség meg gyerek várta, az most vessen magára. A magukat veszélyben érző sporttársak és más ismert emberek különféleképpen reagálnak a várható lavinára. Az azonban biztos, egyikük sem tapsol örömében, hogy esetleg kiderülhet, miként múlatták az időt az edzőtáborokban vagy a nagy versenyek szüneteiben.

 

A lány könyve egyébként már átvette a vezetést az egyik internetes könyvesbolt előjegyzési listáján. Most vagy ekkora az érdeklődés a titokban folytatott aktusok után, vagy az a rengeteg múltbéli szexpartner szeretné ellenőrizni, hogy bekerült-e a memoárokba, vagy sem. Mindenesetre úgy tűnik lesz keletje a könyvnek és a vállalkozás eléri a célját. Bár Szepesi Nikolett úgy mondja, hogy mindössze a magyar gondolkodást szeretné kicsit megtisztítani a ránk oly jellemző ájtatos gondolkodástól, azért az anyagi érdek sem lehet egy utolsó szempont abban, hogy kéretlenül az arcunkba tolja hány híres, családos sportikonnal szexelt az évek során.

 

A következőkben két négyzetcentiméternyi ruhában vet csábos pillantásokat ránk Nikolett. Láthatólag szeret meztelenkedni ezért is sikerülhetett olyan bő élményhalmazt gyűjtenie a könyvéhez:

 

Emiatt a gyönyörű test miatt izzadnak most jónéhányan

 

A volt úszólány a későbbiekben szeretné modellként folytatni a pályafutását. Jelenleg párkapcsolatban él már hosszabb ideje. Hogy a mostani párja milyen szájízzel fogja olvasni az erotikus történetek garmadáját az érdekes kérdés.       

 

Mindenki ezt csinálja, csak álszent módon nem beszélnek róla. Akkor sem, ha éppen a párjukat csalják meg. Én is folyamatosan párkapcsolatban éltem ezekben az időkben.

 

Nyilván megkapom majd, hogy kurva vagyok, de ez sem érdekel. Sokan csak eddig jutnak el a gondolkodásban, a dolgok mögé már nem néznek. Abban viszont biztos vagyok, hogy sok nő szívesen lett volna a helyemben, hiszen sokan odavannak a szexis sportolókért, a vízilabdásokért, a kajakosokért meg a kézilabdázókért, mondogatják, hogy úristen, meg hűha – hát nem hűha... És még az is lehet, hogy a sport világában én „műveltem" ezt az egészet a leggyengébben...

 

 Előzmények:

Megfenyegették a szexmániás úszónőt

Hat percig tudott szexelni a sztárpólós

Egy szexmániás úszónő vallomásai