Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Lejáratta Magyarországot a részeg VV Éva

 

Fotó: VV Éva/Facebook

.

Hosszas szünet után újra életre kelt a lány Facebook oldala. Megjelentek rajta azok a fotók amelyek Athénban készültek egy nemzetközi szépségversenyen. Sokak számára hihetetlen módon ide hivatalos volt Baukó Éva is, aki kapott még az élettől és egy elvakult férfirajongójától egy utolsó esélyt. A kezdeti hírekkel ellentétben ugyan nem, mint Budapest szépe vett részt az eseményen, hanem, mint asszisztens.  A görög szállodatulajdonos, aki a versenyt rendezte viszont törököt fogott a meghívással. Éva eleinte még viszonylag csendesen töltötte idejét, bár a posztolt fotók között azért volt egy-két igen sejtelmes példány. A díjnyertes az, amelyiken egy másik szépség tarja a kissé vörös arcú hazánklánya méretes melleit. Viszont hogy ne csigázzuk tovább a teljesen friss történésekre éhező olvasót, vágjunk bele a közepébe: hogyan is ért véget ez a remek, akár nyaralásnak is felfogható utazás?

 

Gyorsan és brutálisan. VV Évát szégyenteljes körülmények között egyszerűen kirúgták a szállodájából, mert gyakorlatilag folyamatosan részegen több komoly botrányt is okozott.

 

.

Szerencsére készültek fotók a görögországi kiruccanásról

 

.

Egész nap iszik, reggeltől estig vodkázik, nem tartotta be a szálloda szabályzatát, jogunk van az utcára tenni – nyilatkozta telefonon az egyik biztonsági őr. Majd nem sokkal később a görög rendőrség is megjelent a helyszínen miután hazánk büszkesége, járni alig képesen, ordítozva kezdte végigtántorogni a folyosókat, hogy megtalálja azt a lányt, aki megnyerte a Miss Bikini címet. Persze nem gratulálni akart ebben a felajzott állapotban, hanem az elmondások szerint megölni a nyertest, aki elbujdokolt, hogy megússzon egy komolyabb atrocitást.

 

Miután megnyertem a Miss Bikini címet, előtört Évából a féltékenység. Azt mondogatta, éjszaka megöl. Majd a szerb lányt akarta megverni. A fodrászra is rátámadt, mert nem tetszett a haj, amit csinált neki. Éjszaka engem a saját szobámból kimenekítettek, hogy ne találjon meg, ő meg fel-alá járkált részegen a folyosókon, ordibálta a nevemet. Néhány szobába bejutott, a lányok sírtak. Borzasztó volt, és félelmetes.

 

Meglepő módon a történtek ellenére a rendőrség nem vitte el a csendháborítót, csak segítettek abban, hogy a biztonságiak gyorsan kitegyék a szűrét a hotelből. A meghívója ezek után nem sajnálta a költséget és mentendő a helyzetet újra a zsebébe nyúlt, hogy a másnapi repülőn a lehető leghamarabb hazaküldjék nekünk a mi kis büszkeségünket. Aki persze nem teljesen úgy emlékszik a történtekre, mint a többiek:

 

Igen, tegnap kicsit berúgtam. De igenis megdolgoztam azért a pénzért, amit eddig rám költöttek. Nem hagyom annyiban ezt a dolgot.

 

A legfrissebb hírek már arról szólnak, hogy prostitúcióra akarták kényszeríteni az elegáns hotelben és nemsokára borulni fog a bili. Jelenleg éppen a követségen szándékozik bejelentést tenni az őt ért elképesztő traumáról.

 

Gyerekek a foszervezo george azert rakott ki a szallodabol es a versenybol mert azt akarta h kurvalkodjak?!!!errol nyilatkozni is fogok a tv-ben ...miss budapestkent hivott ki es itt kozolte h mas lenne a feladatom en ezt nem vallaltam.el akarok menni a magyar konzulatosra bejelentest tenni...a magyar lany pedig annyira fain volt velem h elmondta a szervezonek h bejelentest akarok tenni!!" meg mindig itt vagyok ma repulok haza remelem!!!!!


.

Éva titokban már a testével üzletel

Éva részegen az RTL-ben (ezért rúgták ki)

VV Éva egy másik full részeg interjúja

VV Éva dokumentált alkoholmámoros megmozdulásai


 

 

0 Tovább

Gaál Noémi, a szexi időjós levetkőzött

Tatár Csilla és Demcsák Zsuzsa után rövid időn belül a harmadik ikonikus személyiség is fürdőruhára vetkőzve állt a képernyő elé a TV2 háza tájáról. Noémi bájara már egyébként is régóta fájt a férfinézők foga, amit az is bizonyít, hogy a dúskeblű időjós videói számtalan variációban fellelhetőek az interneten.

 

A csatorna szerint a nézők követelték, hogy a harmadik vetkőző grácia ő legyen, ezért még ha kicsit talán túlságosan is visszafogottan, de tett eleget tettek a kérésnek. Igaz azt mondják, hogy a felvételen jelen volt párja is, aki éberen őrizte kedvese erényét. Ennek ellenére nem vagyunk mi elégedetlenek, ez még mindig a legnagyobb villantása volt a hosszú évek óta a nézőket folyamatosan kecsegtető Gaál Noéminek.

 

A forró időjárás-jelentés és a kolléganők idomai természetesen megtekinthetőek:



Három a kislány..

 

Kevesen emlékeznek már, de Noémi régebben sokkal bevállalósabb is volt, akkor meglehetősen merész fürdőruhában  is hagyta fotózni magát az egyik férfimagazinnak:


Telik az idő, a szigorú barát már nem annyira megengedő



0 Tovább

Sarka Kata perli a csalást kiáltó lányokat

 

A Szépségkirálynő immár második versenyzője állítja valami mutyi zajlott a háttérben és előre leosztott lapok alapján hozta mg a döntését a zsűri. Ezért nyert Kárpáti Rebeka, aki a nemrégen a TV2-vel hírbe hozott R. Kárpáti Péter lánya.

 

 A mai versenyről csak annyit, hogy a szüleim a zsűri mögött ültek és szó szerint hallották, hogy nem a szavazatok számítanak, konkrétan üres papírokat szedtek össze. Közjegyző nincsen, a zsűri pontjait pedig egy perc alatt összesítik. Mindenesetre hajrá Korinna, és gratulálok a győzteseknek, akiket Hajdú Péter kiválasztott.

 

 

Pontosan ez áll Vígh Diána Facebook oldalán, ami már lényegében kimeríti a csalás vádját. Az érintett házaspár viszont mélyen meg van sértve. Hajdú szerint szándékos lejáratási kísérletről van szó. Kocsis Korinna előre eltervezve utasította vissza a koronát, az meg, hogy ő befolyásolta volna a döntést azért is nevetséges, mert tagja sem volt a zsűrinek.

 

Meg kell védeni a verseny becsületét. Mára már világos: Korinna arra készült, hogy vagy első lesz, vagy más módon oldja meg, hogy róla szóljon a műsor. Ezzel elismerte tiszteletlenségét a többi lány, a verseny készítői, a tévénézők iránt. (…) csak azt nem tudom, mi lett volna, ha helyezést sem nyer. Meztelenül rohant volna be, vagy felpofozza Kasza Tibit? Vígh Dia vádjai nevetségesek, senki sem gondolhatja komolyan, hogy a több évtizedes szakmai referenciával rendelkező zsűritagok nevüket adnák bármilyen csaláshoz. Egyébként sem én, sem Kata nem voltunk tagjai a zsűrinek.

 


Kocsis Korinna visszaadja a koronát, itt indult el a lavina 


A hírnevében sértett Hajdú véleménye az egészről:

A nyertes szépségek és Hajdú Péter is megszólal



A felelős ügyvezető még ennél is szigorúbban áll a kérdéshez. Sarka Kata szerint nem kérdés, hogy perelni fognak, elvégre a becsületük és férje hírneve a tét.

 

Nagy valószínűséggel mindkét lány ellen perek indulnak majd, hiszen a lányok megnyilvánulása alapján ezt már több zsűritag is kilátásba helyezte, és nem csak a cégünk, de a férjem hírnevét is megsértették érzésünk szerint.





1 Tovább

Hajdú Péter: Lui Padre ujjazással gyógyít

 Fotó: TV2

 

 

Nem hittük volna, de megtörtént, Hajdú Péter erkölcsi magasságokba emelkedett. Egy reggeli rádióműsorban rántotta le a leplet a legnagyobb magyar mágusról, Lui Padre-ről. A sztori egyrészről hihetetlen, de a másik oldalról a szereplők és a történtek miatt ráadásul gusztustalan is:

 

 

A műsorvezető nyíltan megfogalmazott vádjai szerint a mestervarázsló a hozzá segítségért forduló női pácienseket egészen elképesztő dolgokra veszi rá. Ráadásul még kezet sem mindig mos előtte.

 

Tudjátok, mit tesz? Elmegy hozzá valaki, aki például szakított a barátjával, csinál egy szerelmi kötést, és konkrétan megujjazza, hogy testnedvvel próbálja megcsinálni a kötést. Ezek után többen feljelentették, de végül aztán nem vállalták, és visszavonták a vádakat. Köztudott a szakmában, hogy Lui Padre ily módon is végez szerelmi kötést. Szerintem ez vérlázító, de persze nem tudom, ki az a hülye, aki ezt hagyja.

 

Utóbbi mondatával mi is egyet kell értsünk, bár kétségbeesett embereket sok mindenre rá lehet venni. Lui Padre, alias Papp Lajos valamit biztosan tud, mert lassan már két évtizede fordulnak hozzá szerelmi és egyéb problémáikkal az emberek annak ellenére, hogy anno a Big Brotherben nyilvánosan perverzkedett a gyanútlanul alvó Kapocs Zsóka ágyában.

 

 

A mágus persze felháborodott a vádakon és kikéri magának a műsorvezető állításait. Perelni mégsem szándékozik, mert az nem az ő műfaja. Az persze nem kizárt, hogy azóta méteres kötőtűket szurkál egy aprócska Hajdú babába este lefekvés előtt. Természetesen a TV2 leütötte a magas labdát és meginterjúvolták az állítólagos perverzt, aki elképesztő díszletek között és stílusban mondta el az álláspontját. Véleménye szerint Hajdúnak már nemigen állhat fel a varázsvesszeje ezért van ideje ilyen dolgokat terjeszteni róla. De persze az sem igaz, hogy anno egyik kollégája feleségéről intim nyalakodással akarta volna levenni a rontást.

 

Lássuk hát miként felel meg a vádakra Lui. Bonuszként tanúi lehetünk amint kötőtűket szurkál egy Orbán Viktor vudu babába, illetve láthatjuk amikor csúfosan beégetik egy jóslása alkalmával:

Egy mestermágus mindennapjai

 

0 Tovább

Hatalmas pénzeket kaszinóznak el celebjeink

 Fotó: RTL Klub

 

Bangó Margit, akinek művészi kvalitásait senki nem vitathatja, úgy tűnik a kaszinókban már nem annyira tehetséges. Mindössze két alkalomra volt szüksége, hogy hárommillió forintot veszítsen a Lucky Lady elnevezésű nyerőgépen. Kollégája, a szintén énekesi szakmában tevékenykedő Bódi Guszti a napokban pedig másfél milliót hagyott ott a rulettasztalon, az úgynevezett olvasóriporterek legnagyobb örömére.

 

 

Csak ötszáz és ezres téten játszott, annál kevesebbel soha, pedig a legtöbben inkább ötvenesen, vagy százason szoktak. Eleinte szerencséje volt, láttam, hogy kivehetett volna négyszázhetvenötezer forintot a gépből, de nem tette. Tovább játszott és ez lett a veszte, mert azt is elbukta teljes egészében, meg még további hatalmas összeget.

 

Egyszerre négy gépet foglalt. Egy hölggyel volt együtt, akiről azt mondta, a húga. Neki adta a pénzt, ő hozta mindig a tiketeket, amikkel játszhatott. Úgy láttam, csak tíz- és húszezres volt nála, kisebb címletet egyáltalán nem is hozott magával. Feszülten viselkedett, ideges volt, folyamatos az elektromos cigarettáját szívta, mert még annyira sem akarta otthagyni a nyerőgépet, hogy kimenjen rágyújtani.

 

 

Fentebb Bangó művésznő kálváriájának szemtanúja osztotta meg velünk emlékeit. De Bódi Guszti pechszériájának is van krónikása.

 

Csak húszezresek voltak nála, annál kisebb tétet egyszer sem tett fel. Úgy tűnt azonban, nem hiányzott neki az a másfél millió, különösebben nem zsörtölődött. Mindössze annyit mondott, ezután majd többet kell dolgoznia.

 

Az egyik budapesti kaszinóban játszott már délutántól fogva. Eleinte nyert ötszáz-hatszázezret is, de az nem volt neki elég, tovább játszott. Rendkívül közlékeny volt, ezeket maga mesélte el ott a kaszinóban. Később megint nyert 527 ezer forintot, de egy az egyben visszatette. Én este negyed tizenegyre értem oda, onnantól kezdve hajnali fél háromig legalább másfél milliót vesztett.

 

Egyik szerencsejátékos sem volt elragadtatva, hogy nyilvánosságra került költséges szenvedélye, így különösebb beszámolót tőlük ne várjunk. A mobiltelefonok kamerái viszont titokban megörökítették a hatalmas bukásokat:


Titkos felvételek a pénzt szóró hírességekről


.

Ezeket a hatalmas összegeket mindössze egy-két nap alatt veszítették el a sztárok. Hogy ez hosszabb távon milyen hatással van a bankszámlájukra az egyelőre nem nyilvános. Erről az oldalukról nem különösebben szívesen nyilatkoznak. Ritka kivétel volt MC Hawer, aki nemrégen bevallotta, hogy súlyos függőség alakult ki nála és az évek során legalább hatvanmillió forintot szórt be a játékgépekbe. Őt jelenleg a saját fia támogatja anyagilag.

1 Tovább

M.M.

blogavatar

Hallottál valamit? Cikk ötleted van? valowriter@gmail.com

Utolsó kommentek