Pataky Attilával már beszélnek is az ufók

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

 

Az Edda frontemberével napi szinten kommunikálnak idegen lények. A beszélgetést általában a fénylények kezdik és az egész diskurzus a fejben zajlik telepatikus úton. (Normális vagyok ezt mondták a hangok is a fejemben.)

Úgy érzi hatalmas ébredés előtt állunk, de vannak olyan megátalkodott elemek, akik hátráltatják a folyamatot. A konkrétan meg nem nevezett illetők egyfajta rejtett hatalmi elit tagjai, akik ártó métellyel borítják álomba a tisztességes állampolgárokat.

 

Hiszem, hogy örökéletű fénylények vagyunk, és kötődünk az Univerzumhoz. Tizenkét éves koromban becsapott mellém egy gömbvillám, majd jó 35 éven keresztül olyan élményeim voltak, amiket negyedik típusú találkozásnak nevezhetünk. A földönkívüliek elvittek egy másik térbe, hihetetlen dolgokat tapasztalhattam meg. Az idők során láttam fénylényeket is, a kis szürkékkel telepatikus úton, fejben kommunikáltam.

 

Amikor a gömbvillám belecsapott a mellettem álló jegenyefába. Nem sokkal később megkerestek az ufonauták. Azt hittem, mentem szörnyethalok, mert nem tudhattam, jó vagy rossz szándékkal közelednek. Külsejük megfelel annak a képnek, ami a legtöbb ember fejében él. Bőrük szürkés, fejük pedig nyújtott. Ugyanakkor különböző fénylények is elkísérik őket, akiknek nincs testük.


Amikor a kellemesen nyugtató hangok éppen elhallgatnak Pataky Attila fejében, azért még mindig képes meglepni döbbent közönségét.

 

 

A fénylény, ha elengedi magát, ocsmányabbul káromkodik, mint egy kocsis


 .

Óriási, hatalmas ébredést érzek. Az emberiség felocsúdik abból az álomvilágból, amit a rejtett elit borított ránk.

 

Az vigasztalja egyedül, hogy kölcsön kenyér visszajár, így azok, aki szerinte folyamatosan szívják az emberiség vérét hamarosan megkapják majd a magukét, mert aki kihasználja ember társait, az nem is érdemel egyebet.

 

Elnyelik, elszedik a mi anyagi- és életenergiánkat, az elit olyan típusú hatalomnak a birtokosa szeretne lenni, amit soha nem uralhat. Az ok-okozat törvénye azonban ezer százalékban működik, így mindenki megkapja azt, ami neki jár.

 

Pataky, a rendszerváltás után Miskolc első zálogházát nyitotta meg, amelyet országosan több hasonló intézmény követett. Az énekesnek Egerben, Pécsett, Miskolcon, Kazincbarcikán és Budapesten is voltak zálogházai, melyeknek éves összbevételei akár a százmillió forintot is elérhették. A fénylények akkoriban úgy látszik inkább üzleti tanácsokat közvetítettek feléje, mintsem napi szinten valami unalmas spirituális blablával terhelték volna.

 

 

Nem eszem húst, nem iszom alkoholt már másfél éve, és minden reggel meditálok. Az érzékelőim(!) jobban működnek, (Már robot is lett úgy látszik. Szerk.) és jobban megélem a világ történéseit. Alapvető igazságként vallom, hogy az Univerzum váltópénze a szeretet, nem a dollár.

 

 

A látó barátaim szerint az én feladatom az üzenetek közvetítése, méghozzá a legmagasabb szintű rezgésforma, a hang és a zene által. Nagyon sok dalom született sugallat hatására, éppen ma éjszaka írtam egyet, aminek a címe az Utolsó hazugság. Sajnos olyannyira része az életünknek a hazugság, hogy az elképesztően fájdalmas már.

 

 

Te most fénylény vagy, vagy zálogház tulajdonos? Aztán Pataky Attila elmondja, hogyan rabolták el az ufók (megéri megnézni)

 

 Parázs összecsapás a Mokkában, és egy kis mese az ufókról

 

 

 

Lassan már minden napra jut egy olyan celeb, aki különféle vélt, vagy valós spirituális élményének hatására hirtelen magvas gondolatokkal segítenék az emberiség további fejlődését. És még panaszkodik a magyar, amikor olyan szintű szellemi tanítók állnak a rendelkezésére, mint például Kozsó, vagy Schobert Norbi, esetleg, mint a fenti történet is bizonyítja: Pataky Attila.

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

M.M.

Hallottál valamit? Cikk ötleted van? valowriter@gmail.com

Erotikus kalandtúra csak haladóknak

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...